Futsal Hungary
Hírek
2008.10.18. Archívum Olvasási idő: 2 perc
Hullámvölgy: le vagy fel?

Hullámvölgy: le vagy fel?

Két vereség után Focºaniban vendégszerepel vasárnap 17 órától a Székelyudvarhely SK. A teremlabda­rúgó 1. liga, Keleti csoport alapszakaszában Kozma Mihály együttese a hullámvölgybõl való kilábalást keresi-kaphatja meg a hét végén.

A szurkolók, sportszeretõk nem is gondolnak mást, mint hogy egy gyõzelemmel újból elindul a csapat felfelé. „A sérültjeink megvannak, senki nem épült fel. Lódi és Ma­darász a budapesti sport­kór­házba mentek vizsgálatra, hogy minél elõbb megkaphassuk a pontos diagnózist. Tehát ugyanaz lesz a csapat, mint amelyik szerepelt Vásárhely ellen, kiegészülve az eltiltását letöltõ Szõcs Lászlóval” – je­lentette ki a tréner. A Sport Klub kerete alaposan leapadt a sérülések miatt, így az egyik megoldás a fiatal tehetségek beillesztése lenne. Kozma Mihály elmondta, minden héten két-három edzést tart az utánpótláskorú játékosoknak, a legfontosabb dolog, hogy ezek a sportolók minél hamarabb megtanulják az alapokat. „Nagyon fogékonyak a srácok, látszik rajtuk, hogy tanulni, fejlõdni akarnak. Õk szerepelnek majd a megyei futsalbaj­nokságban. Ha úgy látom, hogy közülük valaki az elvárt szintre jut, akkor a nagycsa­patban is helyet kaphat” – tette hozzá Kozma.

A hét végi program:
Marosvásárhely-Galac
Focºani-Udvarhely
Brassó-Chiajna
Piatra Neamþ-Sepsiszentgyörgy

Forrás: www.uh.ro