„Látni kell, hogy ha sok nézõt akarunk kicsábítani a városi sportcsarnokba, ha azt szeretnénk, hogy a klubra irányuljon a figyelem, akkor mielõbb elsõ osztályú férficsapatot kell csinálnunk” – mondta székfoglalójában Bercsényi László hétfõn este Tolnán. Az említett úriembert nem sokkal beszéde elõtt választotta meg elnöknek a Tolna-Mözsi FSE tagsága.
Az addigi vezetõ, Simon Ferenc pár napja már jelezte lapunknak, hogy leköszön, és mindenképpen érdemes személyesen is elmennünk a hétfõi közgyûlésre. Bercsényi Lászlóról egyelõre sokat nem lehet tudni, annyit azonban érdemes elöljáróban leszögezni vele kapcsolatban, hogy közgazdász-mérnök végzettséggel rendelkezõ fiatalemberrõl van szó, aki korábban tagja volt a magyar öttusa szövetség elnökségének. A futsallal eddig nem igazán volt közeli kapcsolata – szurkolóként azonban már a Tolna-Mözs több meccsén is ott ült a lelátón.

Simon Ferenc büszke lehet arra is, hogy a 2010/2011-es idényben már férficsapatot is versenyeztettek, az együttes azóta is stabil tagja az NB II-es bajnokságnak. A klub emellett széles utánpótlás-bázissal rendelkezik, jelenleg közel 250 tagja van az egyesületnek. „Azt gondolom, egy olyan, jól felépített klubot adok át utódomnak, amelyik sok szép siker elérésére lehet képes” – fogalmazott a leköszönõ elnök.
Bercsényi László hosszabb beszédében elmondta, amellett, hogy mielõbb elsõ osztályú férficsapatot szeretnének – ennek megvalósítására három évet adott az új elnök -, a nõi együttest is vissza szeretnék juttatni a sportág elitjébe. A korábbi sikerek után az elmúlt két szezonban nem igazán jöttek az eredmények, idén a hatodik, tavaly pedig az ötödik helyen végzett a TMFSE. „Egy, a sportágban elismert, jónevû szakembert szeretnék megnyerni szakmai igazgatónak, már zajlanak az egyeztetések, hamarosan kiderül, hogy ki csatlakozik az egyesülethez. Annyit mondhatok, hogy mindenki fel fogja kapni a fejét a bejelentésre” – fûzte hozzá Bercsényi László.
A közgyûlés zárásaként a tagság megválasztotta az új elnökség tagjait. Az eddigi tizenegy fõs vezetés helyett hétfõs elnökség állt fel. A tagjai Orbánné Kapéter Márta, Folk György, Klézli Ferenc, Kneller Balázs, Maláti Zoltán és Simon Ferenc lettek. A felügyelõ bizottságot Méhes László vezeti elnökként, tagoknak Molnár Csabát és Bakó Tibort választotta meg a közgyûlés. A leköszönõ elnök, Simon Ferenc a Tolna-Mözsi Sportszervezõ Nonprofit Kft.-t. irányítja a jövõben – ügyvezetõként.
forrás: teol.hu
