Eddig jobbára az elsõ osztályokkal foglalkoztunk a férfiaknál és a nõknél is, már ami a következõ bajnoki évadot illeti. Nézzünk kicsit körbe, hogyan alakul a következõ, 2012/13-as bajnokság.
Az alábbiakban közöljük azoknak a csapatoknak a neveit, akik beadták nevezésüket a jövõ évi küzdelmekre az MLSZ-be. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek elfogadták már a nevezését, hiszen jelenleg folyik az átvizsgálása a papíroknak, de reméljük nem lesz gond a nevezésekkel.
Ha jobban megnézzük, akkor azt látjuk, hogy a férfiaknál „csak” néggyel több a létszám a tavalyi indulókhoz képest, de ! Míg tavaly szinte mindegyik NB I-es csapatnak volt másodosztályú csapata is, addig az idén csak a MAFC indít ilyet. Viszont, rengeteg újonnan alakult klub lép be a vérkeringésbe, színesítve a palettát, és lassan lefedve az egész országot.
A nõknél tovább gyarapodott a létszám a tavalyihoz képest, és a három nagy (Miskolc, Tolna, Univerzum) második csapatot is nevez. Érdekesség, hogy – mint ahogy azt korábban jelezték – nõi csapatot is indít, a férfiaknál egyeduralkodó Rába ETO is.
Összegzésként elmondhatjuk, hogy „terjed a futsal”, a mag el van vetve, most már csak ápolni kell, és be fog érni !
FÉRFI NB II
|
1.
|
Ároktõi Sportegyesület |
|
2.
|
Asterix SC |
|
3.
|
BEAC |
|
4.
|
Dream Team Futsal Club SE |
|
5.
|
Dunakeszi Kinizsi USE |
|
6.
|
Energia Sport Club Gyöngyös |
|
7.
|
Euro Global Financing Kft. |
|
8.
|
Kincsem Lovaspark SE |
|
9.
|
Külker SC |
|
10.
|
Labdakergetõ Baráti Kör SE |
|
11.
|
Méhkeréki Sportegyesület |
|
12.
|
Monori SE |
|
13.
|
Nagytétény SE |
|
14.
|
Örkényi SE |
|
15.
|
Rákosmenti FC |
|
16.
|
Salgótarjáni VSE |
|
17.
|
Siketek SC |
|
18.
|
Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület |
|
19.
|
SZTE EHÖK SE |
|
20.
|
Szuperinfó-Vác Futsal SE |
|
21.
|
Újbaroki SE |
|
22.
|
Tolna-Mözsi FSE |
|
23.
|
Törökszentmiklósi Székács Kézilabda Egy |
|
24.
|
Újpest FC |
|
25.
|
Újpesti Torna Egylet |
|
26.
|
XII. kerületi Önkormányzat Hegyvidék SE |
|
27.
|
MAFC |
NÕI NB II
|
BEAC |
|
Budapest Police SE |
|
DEAC Sport Nonprofit K Kft. |
|
ETO Futsal Club |
|
Euro Global Financing Kft. |
|
Fészek Csempebolt NFK |
|
Fõvárosi Közterület Fenntartó Zrt. SK |
|
Gyula és Környéke Gyermek SK |
|
Hajdúböszörményi TE |
|
Kecskeméti Nõi Labdarúgó Egyesület |
|
Kiskunhalasi Football Club |
|
Miskolci Vénusz NFE II. |
|
Obsitos SE |
|
Rubeola FC Csömör |
|
Skorpió SE |
|
Szekszárdi UFC |
|
Szombathelyi Egyetemi SE |
|
Újbarok SE |
|
Tolna-Mözsi FSE II. |
|
Univerzum II. |
|
XII. ker. Önk. Hegyvidék SE |
|
Tatai Aréna SE |