Futsal Hungary
Hírek
2011.08.21. Archívum Olvasási idő: 3 perc
Futószalagon a felkészülési meccsek

Futószalagon a felkészülési meccsek

Az Armada nyert

A Deac Armada nem újonnan alakult együttes, csupán a Kozma Mihály irányította Nyíradonyi Huszárok váltottak nevet és székhelyet és ezentúl – a Debreceni Egyetem támogatásával – a Cívisváros ad majd otthont az Armada hazai mérkõzéseinek.
Az MVFC játékoskerete még mindig formálódik, hiszen Turzó József nem tartott igényt Raphael Felipe Almeida de Oliveira (Raphinha) szolgálataira, ezért õ szombaton utazik vissza Brazíliába, viszont helyette már érkezett is két magyar játékos – Nagy Roland (Gödöllõ) és Póta Balázs (Csõ-Montage) -, akik ezen a mérkõzésen már lehetõséghez jutottak. Hiányzott azonban Léo Mendes, Baranyi Péter és Mezei Dávid is (a sérült Nagy Tamáson és Rábl Jánoson kívül).
Ez a találkozó már szorosabb összecsapást hozott, mint a két héttel ezelõtti. Az elsõ félidõben Nagy István találatai nem engedték elhúzni az ellenfelet és így a szünetben csak egy gól volt a két csapat közötti különbség. A folytatásban Trencsényi János volt eredményes egy alkalommal, pedig a Mezei-Vill FC megpróbálkozott a kapuslehozatallal is, de a mérkõzés hajrájában az egyenlítés helyett az egykori „mezeis” játékos, Angyalos András biztosította be a gyõzelmet a DEAC-nak.  

Felkészülési mérkõzés:
2011. augusztus 19. péntek, 20 óra. Debrecen, Hódos Imre Sportcsarnok

DEAC ARMADA – MVFC BERETTYÓÚJFALU 5-3 (3-2)

Gólszerzõk: Berecz (2), Fekete, Szentjobbi, Angyalos illetve Nagy I. (2), Trencsényi

MVFC: Pallai Gábor – Gál István, Lovas Norbert, Trencsényi János, Nagy István
Cserék: Melo José Michel, Szabó Péter, Gyöngyösi Norbert, Póta Balázs, Nagy Roland, Kolompár Zsolt, Tihanyi Csaba
Edzõ: Turzó József

Armada: Szalánczi Zoltán – Fekete Viktor, Tomescu George Daniel, Angyalos András, Szentjobbi Roland
Cserék: Berecz Zsolt, Batári Gergõ, Kiss Attila, Sánta Attila, Ghete Vlad Mircea, Devics Ádám, Ábrahám Dávid, Bákonyi Norbert
Edzõ: Kozma Mihály

K.J.