Futsal tornát rendeztek Kõbánya szívében.
Immár hagyománnyá vált, hogy nyár elején az Ihász utcában mûfüves nõi futsal tornát rendeznek. A nyolccsapatosra tervezett tornán idén sajnos csak öt csapat vett részt körmérkõzéseken. A 10 mérkõzés során az Univerzum 1 csapata bizonyult a legjobbnak.
Érdekességként megemlítendõ, hogy a következõ évi bajnokságra kirajzolódni látszik, ki melyik csapatban kívánja folytatni pályafutását. A Tolna csapatában”ismét” pályára lépett Ganczer Hajnalka. Szintén meglepetésként érte a kilátogatókat Szekér Anita és Vincze Anikó szereplése is a csapatban. Az Univerzum 2 csapatában pedig fellelhettük Garamvölgyi Nikolettet és Almási Évát is a kapuban, aki sajnálatos módon korán megsérült, így nem tudott végig Tóth Ferenc rendelkezésére állni a tornán.
Különdíjazásban is részesültek a „legjobbak”. A megszokottól eltérõen legjobb góllövõt nem választottak, ezzel szemben minden csapatból szavaztak a legjobb játékosra. Legjobb kapus cím természetesen volt. Ezt Oláh Erika nyerte az Univerzum-Armis 1. csapatából, hasonlóan a 2010/11. bajnokság legjobb kapusa címhez.
Résztvevõ csapatok helyezés szerint:
1.helyezet: Univerzum-Aramis 1.
– a csapat legjobbja: Meggyes Ágnes
2.helyezet: Tolna-Mözs
– a csapat legjobbja: Ganczer Hajnalka
3.helyezet: Skorpió-1DFC Group Salgótarján
– a csapat legjobbja: Rusz Bianka
4.helyezet: Tatabányai Kalafa SE
– a csapat legjobbja: Szabó Kriszta
5.helyezet: Univerzum-Aramis 2.
– a csapat legjobbja: Garamvölgyi Nikolett
Mérkõzések eredményei:
Tatabányai Kalafa SE – Tolna-Mözs 0-10
Univerzum – Aramis 1 – Univerzum – Aramis 2 9-0
Skorpió-1DFC Group Salgótarján – Tolna-Mözs 0-3
Univerzum – Aramis 2 -Tatabányai Kalafa SE 1-3
Univerzum – Aramis 1 – Skorpió-1DFC Group Salgótarján 7-1
Univerzum – Aramis 2 – Tolna-Mözs 0-10
Skorpió-1DFC Group Salgótarján – Tatabányai Kalafa SE 3-1
Univerzum – Aramis 1 – Tatabányai Kalafa SE 11-0
Univerzum – Aramis 2 – Skorpió-1DFC Group Salgótarján 3-2
Univerzum – Aramis 1 – Tolna-Mözs 3-1