Ma este ismét Futsalderbi
2020.12.21 | 10:38
Ma este ismét Futsalderbi

Futsalderbi

Egy mérkőzés maradt hétfőre a 14. fordulóból, méghozzá a legpikánsabb. Újabb derbire kerül sor, összesen a nyolcadikra, az élvonalban a negyedikre. Eddig nem sok sikerélménye volt a lila-fehéreknek, mindössze egy döntetlenre futotta, igaz azt legutóbb érték el. Arra, hogy megszakad az újpestiek nyeretlenségi sorozata a Fradi ellen, talán most van a legnagyobb esély.


ÚJPEST RFC-220 VOLT – FTC-FISHER KLÍMA
20:00 Budapest, Vasas Sportcsarnok
Élő közvetítés: M4 Sport

Az alapszakasz második körére kezd összeállni a IV. kerületi alakulat. A „tavaszi körben” több győzelmet is arattak. Megverték az Újvárost magabiztosan hazai környezetben, majd legutóbb elhozták a három pontot Nyírbátorból, igaz a hajrában több esetben is velük volt a szerencse. A győzelmük értékét növeli, hogy több meghatározó játékosuk hiányzott. A két brazil légiósuk sárga lapos eltiltását töltötte, míg Varsányi és Józsa beteg volt. Ami jó hír Póta mester számára, hogy a hétfői mérkőzésen mindegyikükre számíthat már. Ami gondot jelent továbbra is, hogy az első derbin öt gólt vágó, majd lábtörést szenvedő Nehéz még mindig nem játszhat, az ő játékára és találataira nagy szükség lenne Újpesten. Egyébként a lila-fehérek számára történelmi mérkőzés is lesz a ma esti, hiszen most először kerülnek képernyőre élő közvetítés gyanánt, ami plusz motiváció lesz a számukra. Az Újpest jelenleg három ponttal vezet riválisa előtt, így egy győzelemmel lerázhatnák magukról őket és felzárkózhatnának az Aramisra.

Persze ehhez lesz egy-két szava a Fradinak is. A népligetiek is feljövőben vannak, legutóbbi meccsüket megnyerték, ami nagy fegyvertény volt, hiszen a Veszprém otthonában gyűjtötték be a három pontot. Az előző játéknapon a budaörsiek elleni meccsük elmaradt betegségek miatt, ami nem jött jókor, mert kissé megtörhette a lendületüket. Ami viszont jó hír a zöld-fehéreknek, hogy mindenki felgyógyult és rendelkezésre áll, így teljes kerettel vághatnak neki a derbinek.

Az őszi derbi a Népligetben hihetetlen fordulatokat hozott, talán az ősz legizgalmasabb, leglátványosabb összecsapása volt. A lilák megszerezték a vezetést, amire a Ferencváros öt góllal válaszolt és úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés, de a Linekerék felzárkóztak egy gólra, de aztán ismét a zöld-fehérek jöttek és ismét három volt a különbség. Ekkor érkezett Nehéz Krisztián, és három góljával egyenlített, de még ekkor sem volt vége a fordulatoknak. Egy perccel a vége előtt úgy tűnt, hogy Büki megszerzi a győztes találatot, de az emberhátrányban játszó újpestiek nem így gondolták és hét másodperccel a vége előtt egyenlítve pontot mentettek. Amennyiben csak fele olyan izgalmas lesz ez a találkozó mint az első, nem fognak unatkozni a TV nézők, akik az M4 jóvoltából élőben követhetik a derbit. Érdemes lesz odakapcsolni.

Póta Balázs, Újpest: - Nagyon vártuk már a Derbi visszavágóját! Nehéz lesz az első összecsapást felülmúlni, ott minden megtörtént, ami egy futsalmeccsen megtörténhet. Számunkra akkor lesz még sikeresebb, ha ezúttal a győzelmet is meg tudjuk szerezni! Úgy készültünk, hogy győzni megyünk, sokat dolgoztunk az elmúlt időszakban, jó meccseken vagyunk túl és az összhang is jó, egyre jobb csapatunk van, bízunk egymásban és várjuk a Fradi elleni találkozót! Tudjuk hogy rutinos, jó játékosok alkotját az ellenfelet, de bebizonyítottuk, hogy méltó ellenfelei vagyunk idén a nagy riválisunknak! Remélem, hogy egy élvezhető nyíltsisakos harcot láthatnak majd a nézők és a magyar futsalnak a népszerűsítésére is beillő Derbit tudunk játszani! Hajrá Újpest!


Kavalecz Márk, Újpest
: - Mindenki tisztában van vele, hogy kiemelt fontosságú́ mérkőzés következik a klub életében! Ennek szellemében készültünk egész héten, ami kiválóan sikerült! A csapat nagyon motivált és izgatott is egyben! Egy végletekig kiélezett találkozóra számitok, amin nüánszok fognak dönteni! Azt gondolom, ha kitesszük a szívünket a pályára, mindenki azt a teljesítményt nyújtja, amire képes és végig nyugodtak maradunk, akkor nem lehet gond a hétfő̋ esti Derbin!

Machalek Attila, FTC: - Nem jött jól a válogatott szünet, meg az Aramis elleni mérkőzés elmaradása, mivel kezdtünk játékba lendülni. Az elmúlt hetekben érződött a játékosokon a bizonyítási vágy, hogy előrébb van a helyünk a tabellán. A derbi közeledtével ez hatványozottan igaz, mindenki szeretne nyerni, főleg az első meccset követően, amit háromszor is megnyertük, mégsem lett miénk a három pont. Talán ennél a meccsnél fognak a legjobban hiányozni a nézők, hiszen a népligeti összecsapáson is nagyon jó hangulat volt. Nagyon készülünk a hétfő estére, és csalódottak lennénk, ha ez nem párosulna jó eredménnyel. Látjuk ellenfelünk fejlődését, így tisztában vagyunk vele, hogy csak koncentrált, jó teljesítménnyel lehet esélyünk a három pontra.


Büki Baltazár, FTC:
- Nagy erőkkel készülünk a derbire, hiszen nem csak a három pont a tét, ami fontos mindkét fel számára, hanem ez minden sportágban egy külön presztízs mérkőzés. Csapatként kell küzdenünk és jól kell sáfárkodnunk a helyzeteinkkel. Nagyon bízom benne, hogy győzni tudunk és kárpótolni tud bennünket az előző derbin elvesztett két pont.

 


A találkozónak lesz egy nagy búcsúzója, Farkas Balázs utolsó összecsapásán fújja a sípot.

Beharangozónak megmutatjuk az előző mérkőzés összefoglalóját!

 

Hírdetés

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink