MÉRKŐZÉSEK
NB I
NB II NYUGAT
NB II KELET
NŐI NB I
NŐI NB II NYUGAT
NŐI NB II KELET
FÉRFI MK
NŐI MK
Vissza > Egyéb > Az ELTE-BEAC is megmérkőzött a brazil lányokkal
Az ELTE-BEAC is megmérkőzött a brazil lányokkal

Az ELTE-BEAC női csapata is megmérkőzött a Magyarországon tartózkodó Futsal Nova Geração de Cerquilho (brazil) együttese ellen, mely az utolsó mérkőzése volt a 2016/2017-es szezonban.

A brazil regionális bajnokok meglepte a hazaiakat, és a 4x15 perces edzőmérkőzésen az első negyedben 2-0 előnyre tettek szert. A vendégek főként kontrákra alapoztak, amit dinamikus játékosaiknak és határozatlanságunknak köszönhetően ki is használtak. A második negyedben kiegyenlített játék folyt, azonban a kapu előtt nem koncentráltak eléggé Béresék, és a vendégek kapusa is kiváló napot fogott ki. A negyed végén azonban egy kipattanó labdát Baksai helyezett a kapu közepébe, amivel 1-2-re kozmetikázta az eredményt. A harmadik negyedben Móczik pályára lépésével 5-4-es játékra váltottak az egyetemisták, aminek köszönhetően sokkal többet volt náluk a labda és átvették a játék irányítását a fáradó brazilok ellen. Az eredménye meg is lett, hiszen Béres és Malinovszky találatával megfordították a mérkőzést, és ezt az előnyüket már a találkozó végéig meg is tartották.

A jó hangulatú és jó iramú mérkőzés kiváló zárása volt évnek, amit a július 7-i ELTE-BEAC Évzáró kupával zárnak a mérnök utcai sporttelepen!

ELTE-BEAC: Szabó - Juhász, Baksai, Malinovszky, Lovas
Cserék: Móczik (k) - Blayer, Kovács, Nagy, Béres, Nyéki

Gólszerzők: Béres, Malinovszky, Baksai

FOTÓALBUM

Dunakeszi Kinizsi - Kincsem Lovaspark SE 4-4
Dunakeszi Kinizsi - Kincsem Lovaspark SE 4-4
Hihetetlen gólok!
Román bajnokság 3 forduló
Csenger - Berettyóújfalu II 2-0
A Szigetszentmiklóssal edzett a válogatott
A Szigetszentmiklóssal edzett a válogatott
Tolna Mözs - DVTK Vénusz 1-2
A 2016/17 év díjazottjai
Magyarország-Lengyelország edzőtábor