Vissza > Hírek > Magyar rangadót rendeznek ma Barcelonában
Magyar rangadót rendeznek ma Barcelonában

Igen, a hír igaz, a Primera Divisionban, azaz a spanyol bajnokságban a mai nap két olyan csapat játszik egymással, amelynek a kispadján olyan edzők ülnek, akik nálunk, Magyarországon kaptak először felnőtt csapatnál lehetőséget. Mondhatjuk, hogy nem itt ismerték meg a sportágat, de ismert edzők itt lettek, és bizony egy felnőtt csapat kispadja teljesen más, mint az utánpótlásé.

Ma, 13:15 órai kezdéssel az FC Barcelona fogadja a Levante csapatát, a Palau Blaugranaban.
A Barcelona kispadján az a Jordi Illa Solé ül kondicionális edzőként, aki 2015, és 2016-ban mindent megnyert a Rába ETO-val: bajnokságot, Magyar Kupát és a Szuper Kupát is.
A Levante csapatát pedig David Madrid irányítja, aki 2014-ben csak második lett a bajnokságunkban a Rába ETO-val a Berettyóújfalu mögött, de a Magyar és Szuper Kupát megnyerték.

Úgy tűnik, hogy Győr az egyik legjobb edzőnevelő egyesület lesz Európában !

A mérkőzést élőben követhetjük a SPORT2 közvetítésében, Farkas Norbert kiváló kommentálása mellett.

Kiemelt események
Magyarország - Japán
Magyarország-Japán március 29. 20:15, március 31. 20:00
2017.03.23 20:00 - 2017.03.31 22:00
HTE - BrandMission Tolna-Mözs
HTE - BrandMission Tolna-Mözs
Székelyudvarhely - Déva, Román Kupa elődöntő
Rába ETO - FC Veszprém 9 - 3
FC Veszprém - Fradi Futsal
Csenger Futsal - Kazincbarcikai Ördögök
Csenger Futsal - Kazincbarcikai Ördögök
Fradi - Göcsej FOTÓALBUM
Bőny Szavill - Göcsej SK 3-3
FC Veszpém - Rába ETO 1-4