A Csenger megállítja-e a Kistarcsát?
2021.03.29 | 07:15
A Csenger megállítja-e a Kistarcsát?

FELSŐHÁZ

CSENGER FUTSAL – KISTARCSAI VSC
19:00 Csenger, Városi Sportcsarnok

Úgy tűnt, hogy a Kistarcsának gondjai lehetnek a rájátszás elején, hiszen elsőszámú gólfelelősét, Barabást elveszítették eltiltás miatt. Ennek ellenére magabiztosan kezdtek és győzték le a Gyöngyöst, amivel megerősítették első helyüket, főleg, hogy a közvetlen üldözőjük kikapott. Most egy újabb sikerrel még jobban bebiztosítanák a vezetést, de ez nem lesz könnyű a Csenger otthonában. Ezt megtapasztalhatták Mezőfalviék nem rég, az alapszakasz záró mérkőzésén, ahol kikaptak 4-1-re. Persze az is igaz, hogy számukra tétnélküli volt az összecsapás. Kérdés, hogy most mire mennek, mikor fontos pontokról van szó.

 

ENERGIA SC GYÖNGYÖS – KINCSEM FUTSAL
20:00 Gyöngyös, Városi Sportcsarnok

Mind a két csapat vereséggel kezdte a rájátszást, ami a Kincsem második helyébe került. Ha továbbra is szeretne versenyben lenni az első helyért, akkor több hiba nem nagyon fér bele, így az eredménykényszer az ő vállukat nyomja. A Gyöngyös a listavezető otthonában kapott ki, de hazai környezetben jobban megy nekik. Ha sikerülne otthon tartani  a három pontot, megelőznék mostani ellenfelüket, és bejelentkeznének a dobogós helyekért.


MAGLÓDI TC – KARTAL SE
20:30 Gyömrő, Városi Sportcsarnok

Két olyan együttes csap össze, akik nagyot hajráztak az alapszakasz utolsó mérkőzésein és remekül kezdték a rájátszást is. A Maglód idegenben győzte le magabiztosan a Kincsemet, amivel már második helyen állnak és lőtávon belülre kerültek a Kistarcsával szemben. Amennyiben folytatják a jó szériát, egyrészt megerősítik a helyüket, másrészt lerázzák mostani riválisukat. Persze a Kartal feltett szándéka, hogy tovább javítsa pozícióját és harcban legyen a dobogóért. Bánfalviék vélhetően most is vészkapus játékkal próbálják majd ezt elérni, amire a Maglód is biztosan felkészült. Érdekes, izgalmas meccsre van kilátás.


ALSÓHÁZ

MVFC BERETTYÓÚJFALU II. – USE NYÍRSÉG FC
19:00 Berettyóújfalu, Pálfy István Rendezvényközpont

Nagy kérdőjelek nincsenek az összecsapással kapcsolatosan. A hazaiak győzelemmel kezdték a rájátszást, és nagy meglepetés lenne, ha most elmaradna a győzelmük a sereghajtó ellen. A Nyírség nagyarányú vereséget szenvedett az előző körben hazai környezetben és most még nehezebb dolguk lesz a kis Mezei vendégeként.

 

NYÍRBÁTORI SC – MÁDI FC
19:00 Nyírbátor, Városi Sportcsarnok

A Mád most kezdi meg a rájátszást, mivel az első játéknapon szabadnapos volt. Ellenfelük a jól rajtoló Nyírbátor lesz, akik a Nyírség vendégeként arattak angyarányú győzelmet. Baksa Csaba fiai ha teljes létszámban tudnak ma megjelenni, akkor jó esélyük van otthon tartani a három pontot, amivel megerősítenék tabellán elfoglalt helyüket és eltávolodnának a kiesőhelytől. Persze a mádiak sem feltartott kézzel érkeznek, akik szintén jó helyzetbe kerülnének egy bravúros siker esetén.

 

SZABADNAPOS: MEAFC–MISKOLC

Címkék

Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink