Tükörsima Veszprém győzelem a fővárosban!
2021.12.07 | 21:33
Tükörsima Veszprém győzelem a fővárosban!

A Veszprém fővárosi vendégjátéka zárta a fordulót, ahol csak a győzelem volt elfogadható a vendégeknek. Számukra már egy eredmény jól alakult a játéknapon, hiszen a Kecskemét otthon kapott ki a Nyírgyulajtól, de tudták, hogy ez akkor ér sokat, ha begyűjtik a három pontot. Az egyetemistáknál akadt egy-két hiányzó, de így szerettek volna szoros meccset játszani, ami utóbb kiderült, nem igazán sikerült.

Már a mérkőzés első másodperceiben megszerezhette volna a vezetést a Fehér-alakulat, de ekkor még nem céloztak elég pontosan. Meddő mezőnyfölényben játszottak, de ezt nem sikerült gólra váltani, mi több, az egyetemistáknak akadt két nagy ziccere, de Spandler remekül védett. Ahogy csordogált a mérkőzés, egyre nagyobb fölényben játszott a Veszprém és csak idő kérdése volt, mikor szerzi meg a vezetést. Egy szép egyéni alakítás végén Serginho talált be a 14. percben. A gól megnyugtatta a vendégeket, amit újabb két találat követett, így megnyugtató volt az előny a szünetre.

A fordulást követően továbbra is Tataiék akarata érvényesült, akik pár perc alatt eldöntötték a mérkőzést. A vendégkapus előre ívelésébe nem ért bele senki, ami a haza hálóőrt megzavarva a kapuba kötött ki. A folytatás innentől kezdve már csak formalitás volt, és csak a különbség volt a kérdés. A játékrész derekán Rutai lőtt egy szép kapásgólt, majd Tatai és Pál is beköszönt még. A hajrában az egyetemisták levitték a kapust, talán gyakorlás céljából, amiből Kulik szépített és szerezte meg a becsületgólt.

Ezen az estén a TF nem tudott felnőni a feladathoz és nem tudta megnehezíteni a Veszprém dolgát, akik könnyed győzelmet arattak. A vendégek ezzel a sikerrel beérték pontszámban a Mezei-Villt, és feljöttek egy pontra a Kecskemétre. Viszont a következő feladatuk sokkal nehezebb lesz, hiszen péntek este az Aramist fogadják, akik két ponttal állnak előttük a tabellán.

 

TFSE-BESTRONG – VESZPRÉM FUTSAL 1-7 (0-3)
Vasas sportcsarnok, 50 néző
Játékvezetők: Zimonyi, Hartung, Muhari

TFSE: Nagyistván – Sóvári, Lipl, Tui, Vagner
Cserék: Koháry-Papp – Andorka, Szentjóby, Kulik, Dudás, Fehér, Tóth
Vezetőedző: Soltész Levente

Veszprém: Spandler – Tatai, Pál, Boromisza, Rutai
Cserék: Koncsol, Sárdi – Fridrich, Dorogi, Serginho, Bencsik, Fellembek, Kiss
Vezetőedző: Fehér Zsolt

Gólszerzők: Kulik illetve Tatai (2), Rutai (2), Spandler, Pál, Serginho

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink