Tud-e javítani a Fradi Debrecenben?
2020.09.06 | 19:04
Tud-e javítani a Fradi Debrecenben?

A 2. forduló összes mérkőzését hétfőn, szeptember 7-én játszák le. Lássuk az esélyeket.

VESZPRÉM FUTSAL – NYÍRGYULAJ KSE
18:30 Veszprém, Március 15 Sportcsarnok

Kiváló rajtot vett a Veszprém, győztesen hagyta el a kecskeméti csarnokot, ahol remek második félidőt produkáltak. Most hazai pályán is bemutatkoznak Fehér Zsolték, ami plusz motiváció a számukra. A jó szereplés folytatására komoly esélyük van, hiszen a Nyírgyulaj érkezik, akik nagy vereségbe szaladtak bele hazai környezetben. Lovas Norbert csapatától több meghatározó játékos is távozott, és egyelőre úgy tűnik, nem nagyon sikerült őket pótolni. A DEAC ellen kapott gól nagyon soknak tűnik, főleg hazai pályán. Ha nem szeretnének egy újabb nagyobb pofonba belefutni, sokkal jobb játékra lesz szükségük. Nagy kérdés, hogy egy hét alatt sikerült-e rendezni a sorokat. Ami biztos, a hazaiak extra motiváltak lesznek hazai közönség előtt, ahol várhatóan szépszámú publikum gyűlik össze.

 

DEBRECENI EGYETEMI AC – FTC-FISHER KLÍMA
18:30 Debrecen, Egyetemi Sportcsarnok

A hazaiak nagyszerűen rajtoltak, hiszen fölényes győzelmet arattak a Nyírgyulaj otthonában. Elek Gergő fiai már az első játékrészben eldöntötték a három pont sorsát. Az eredmény mellett a játékuk is meggyőző volt. A jó teljesítmény mellé remek helyzetkihasználás párosult. Viszont ezúttal talán nehezebb feladatuk lesz, a Ferencváros ellen. A fővárosiak vereséggel rajtoltak, de nincs okuk szégyenkezni, a Haladás elleni meccset követően. A zöld-fehérek is jó teljesítményt nyújtottak, és jobb helyzetkihasználással még szorosabbá tudták volna tenni a találkozót. Amennyiben szeretnének javítani hétfő este, még pontosabban kell célozniuk a kapu előtt, mert csak így lehet esélyük az egyetemisták ellen. A debreceniek feltett szándéka, hogy ebben a bajnokságban a felsőházban végezzenek, és az ilyen hatpontos meccseken lehet sokat tenni érte. A Fradinak is fontos lenne, hogy elkezdje gyűjteni a pontokat, hiszen ezután is nehéz sorozat vár rájuk. Ami nehezíti továbbra is a dolgukat, hogy Büki eltiltás, míg Hosszú sérülés miatt nem állhat Madarász mester rendelkezésére. Izgalmas, kemény csata várható, érdemes lesz kilátogatni.

 

HALADÁS VSE – DUNAFERR DUE DUTRADE FC
18:30 Szombathely, Haladás Sportcsarnok

Két olyan csapat találkozik hétfőn este, akik egyaránt győzelemmel rajtoltak. A Dunaferr az újonc lila-fehéreket győzték le, ami lökést adhat nekik. Persze a Haladás jelenleg más szintet képvisel, mint az Újpest, így Frank Tamásék is tisztában vannak vele, hogy nem ők a találkozó esélyesei. Ennek ellenére ha ugyan azt a szervezett játékot mutatják, mint a felkészülés és az első bajnoki alatt, megnehezíthetik Alaszticsék dolgát. Ami a Haladás illeti. Nagyon jó meccsen gyűjtötték be a három pontot a Fradi otthonában, ami megalapozhatja az őszüket. Végig kézben tartották a mérkőzést, és most is valami hasonlóra számítanak. Tisztában vannak vele a hazaiak, hogy ők a találkozó esélyesei, amit vélhetően a pályán bizonyítani is fognak. Meglepetés lenne, ha nem Dróthék hagynák el győztesen a játékteret.

 

ARAMIS SE – SG KECSKEMÉT FUTSAL
19:20 Budaörs, Aramis Sportcsarnok

A budaörsieknél nagy volt a játékosmozgás a nyáron. Ennek ellenére remek teljesítményt nyújtottak a Mezei otthonában, ahol 25 percig bírták kapott gól nélkül. Erre a szervezett játékra lehet alapozni, főleg ha jó támadójátékkal párosul. Akkor lehet esélyük a Kecskemét ellen. A vendégek jól kezdtek a Veszprém ellen, és az első félidőben több góllal is vezethettek volna, de elpuskázták a lehetőségeiket, míg a második félidőre kissé elfogytak, így alulmaradtak. Az Aramis vendégeként sem mehetnek biztosra, és koncentráltabb játékra lesz szükségük, ha nem szeretnének ismét veszíteni. A hazai pálya a budaörsiek mellett szól, de Koós Károly fiai képesek lehetnek meglepetést okozni.

 

ÚJPEST RFC 220 VOLT – MVFC BERETTYÓÚJFALU
20:30 Újpest, Atlétika Stadion

Ez a párosítás a forduló egyik legegyértelműbb összecsapása. A Mezei-Vill a rajton hozta a kötelezőt az Aramis ellen, még ha nehezen is kezdte meg a gólgyártást. Ennek ellenére egy percig sem forgott veszélybe a győzelme, és csak idő kérdése volt, hogy mikor törik meg a jég. A lila-fehérek egy nyerhető meccsen mutatkoztak be az élvonalban, de nem tudtak betalálni a Dunaújváros otthonában, így pedig nehéz meccset nyerni. Hiába voltak végig meccsben, hiányzott a rutin. A két fél megmérkőzött a felkészülés hajrájában, ahol  a Berettyóújfalu kiütötte ellenfelét. Ha most nem is lesz ekkora különbség az újonccal szemben, sima vendég győzelem várható.

 

Címkék

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink