Jön a döntő első felvonása
2021.04.11 | 07:35
Jön a döntő első felvonása

Kezdődik a három nyert mérkőzésig tartó bajnoki döntő, úgyhogy nem telik el újabb hétvége, amikor nem lehet női futsalt nézni. Ha minden igaz, akkor az összes találkozót élőben meg lehet majd tekinteni az aktuális hazai csapat jóvoltából. El is érkeztünk az első meccshez.

Készítettünk egy klippet, melyben nyilatkoznak a Futsal-Hungarynak a döntő reprezentánsai.

 

Női NBI Bajnoki döntő, 1. meccs

DEAC - Tolna-Mözs
2021.04.11., 17:00
Debreceni Egyetemi Sportaréna
Játékvezetők: Szűcs László - Szabó Péter - Takács István

Sok sportra igaz, a női futsalra meg aztán különösen, hogy nem vagyonokért, hivatásként űzi a legtöbb játékos, hanem szerelemből. Így biztos vagyok benne, hogy ha nem lenne tétje a találkozóknak, akkor is rengeteg játékos hétről-hétre lent lenne a parketten, linóleumon, grundon, vagy bárhol is játsszák éppen ezt a sportot. Azonban ilyenek vagyunk mi emberek - szeretünk játszani, Kosztolányi óta akarunk is, ám akkor nyer igazán értelmet sok játékosnak, sportolónak ez az egész, ha megküzdhet valamiért. Legyen ez egy kupa, érem, vagy ahogy jelen esetben is, az első osztály bajnoki címe.

Szerintünk senkit nem kell motiválni, ha egy bajnoki döntőben léphet pályára, sőt, nagyon sokan akkor tudnak csak igazán küzdeni, ha érzik a nyomást. Ilyenkor dől el, hogy ki a jó játékos, és ki a klasszis, aki az ilyen meccseket is meg tudja nyerni csapatával, csapatának.

Semleges nézőként, futsal szurkolóként abban a szerencsés helyzetben lehetünk, hogy el vagyunk kényeztetve, hiszen az idei NBI-es szezon egyik legérdekesebb, legszorosabb párharcát láthatjuk újra, csak most kicsit nagyobb lett a tét. Ilyen meccseknél gyakorlatilag nincs már olyan, hogy papírforma, hiszen az éppen aznapi körülményektől is függhet minden, így azt is csak óvatosan merjük leírni, hogy az előzetes eredmények alapján a DEAC némileg esélyesebb. A Tolna már egyszer megmutatta, nem is akárhogy, hogy velük bizony számolni kell, hiszen 2-0-ra "lesimázták" a TF-et az elődöntőben, megmutatva, hogy bármi történik, bárhogy alakul egy csapat sorsa, a szív mindig olyan tényező, ami meccseket, érmek sorsát döntheti el.

A legutóbb lejátszott bajnoki döntő-sorozat maratonira nyúlt, hiszen a szebb sorsot érdemlő HTE 3-2-re győzte le a most aktuális alsóházi-bajnok Astra csapatát. Meglátjuk, idén hány találkozóra lesz szükség, míg valaki eléri a három nyert meccset. Annyi biztos, hogy ez nem egy előre lefutott párharc. A hajdú-bihariak játszottak kétszer otthon a háromból az alapszakaszbeli mérkőzéseken, ezeket meg is tudták nyerni, mindkettőt egygólos különbséggel. Érdekesség, hogy a Tolna is ugyanígy egy góllal tudott nyerni a saját otthonában.

A meccs időpontja vasárnap délután öt óra - de ez ne tévesszen meg senkit, nem a Tolna otthonában kezdik a felek a párharcot.

A mérkőzést élőben nézhetjük:

   

 

 

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink