A Fradi egykori edzője ül az Újpest kispadjára
2023.06.02 | 09:16
A Fradi egykori edzője ül az Újpest kispadjára

Épphogy befejeződött az NBI-es bajnokság, napvilágra került, hogy Németh Péter két év után távozik az Újpest együttesétől. A lila-fehérek nem sokat vártak az új vezetőedző bejelentésével, és már meg is osztották, hogy Sáfár Tony veszi át az együttes irányítását. Sáfár remek játékos pályafutást tudhat maga mögött. A román válogatott erősségeként szerepelt Európa-bajnokságon is. Magyarországi pályafutását a Berettyóújfaluban kezdte, ahol bajnoki címet is ünnepelhetett. Utána több magyar klubban is játszott, többek között Dunaújvárosban, a Fradiban, az Aramisban, majd Dunakeszin fejezte be az aktív játékot. Edzői pályafutását a Ferencvárosnál kezdte, ahol remek csapatot hozott össze a sok fiatalból. Majd Dunakeszin folytatta az edzősködést, ahol inkább az utánpótláscsapatokra koncentrált a felnőtt együttes mellett. Viszont Újpesten ismét egy NBI-es felnőtt csapatra koncentrálhat, ahol két éves szerződést kötött. A lila fehérek a mögöttünk hagyott idényben az alsóházban végeztek, amit toronymagasan megnyertek, de vélhetően nem elégednek meg ennyivel és újra a felsőházba szeretnének végezni. Egyébként nem lesz Sáfár számára teljesen ismeretlen az együttes. Vannak olyan játékos, akik ellen sokszor szerepelt, de akadnak olyanok, akik játszottak a keze alatt a Fradiban, mint Horváth és Vámosi. A szakvezető bátran nyúl a fiatal játékosokhoz, így a jövőben biztosan nagyobb szerepet fognak kapni a pályán.

Hírdetés

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink