MÉRKŐZÉSEK
NB I
NB II NYUGAT
NB II KELET
NŐI NB I
NŐI NB II NYUGAT
NŐI NB II KELET
FÉRFI MK
NŐI MK
Vissza > Hírek > Kilencedik a Rába ETO 2017-ben a Futsal Awards szavazásán
Kilencedik a Rába ETO 2017-ben a Futsal Awards szavazásán

Az igen előkelő 9. helyezést érte el a Rába ETO csapata a Futsal Planet szaklap 2017. évi szavazásán a klubcsapatok között.

A klub-kategóriába először kapott lehetőséget magyar csapat, a Rába ETO személyében.

Amint azt már korábban megírtuk különböző kategóriákban szavazhattak a szaklap által legjobb 10-re jelölt játékosok, csapatok, edzők és játékvezetők közül a szakma képviselői.

A szavazás lebonyolításáról annyit tájékoztatásul, hogy 211 felkért szakember minden kategóriából az általa legjobb ötöt jelölte meg sorrendben 1-5 pontig, és ezek összege adta meg a végső helyezéseket.

A Rába ETO 133 ponttal a kilencedik lett a szavazáson. Ami még ennél is nagyobb jelentőséggel bír az, hogy 62 szakember a legjobb öt csapat közé rangsorolta a győrieket.

A szavazás pikantériája, hogy Marcos Angulo, aki a Final Fourba vezette az ETO-t, nem tette be a legjobb ötbe a volt csapatát.

Ha az utóbbi évek jelöléseit, szavazásait nézzük, akkor láthatjuk, hogy ott lehetett magyar edző, játékvezető, klubcsapat, és a válogatott is, amely büszkeséggel tölthet el bennünket.

A klub-szavazás részleteit ezen a linken láthatják.

 

Kiemelt események
Visegrádi Torna
Főnix Csarnok, Debrecen
2018.01.22 09:00 - 2018.01.24 20:00
 Reggeli Start - Tóth Gyulával
Reggeli Start - Tóth Gyulával
Miskolci-Vénusz - Ricsilla Futsal 3-6 Női futsal MK
MVFC Berettyóújfalu - DEAC 8-0
A kezdet!!! Ezzel a bajnoksággal kezdődött a futsal Romániaban, és ezt a bajnokságot Székelyudvarhely nyerte meg, már akkor is Jakab Zoltán vezetésével.
Czakó Balázs fotói a tolnai derbyről
Czakó Balázs fotói a tolnai derbyről
Swietelsky-Haladás VSE -MVFC-Berettyóújfalu 4-2
DEAC - Reklám-Press Skorpió 3-5
Aramis SE - FTC Futsal Magyar Kupa 3-4