MÉRKŐZÉSEK
NB I
NB II NYUGAT
NB II KELET
NŐI NB I
NŐI NB II NYUGAT
NŐI NB II KELET
FÉRFI MK
NŐI MK
Vissza > Férfi bajnokságok > Hozta a kötelezőt a Dunaferr
Hozta a kötelezőt a Dunaferr

Végig fölényben játszott, de csak a hajrában tudta maga javára fordítani a Bőny elleni bajnokit a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata, mely végül 5-3-as sikert aratott a sereghajtó ellen, így továbbra is tartja dobogós helyét a tabellán.

A győri Magvassy Sportcsarnokban folytatta ma este fél héttől a bajnoki alapszakasz küzdelmeit a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata, mely a sereghajtó Bőny ellen igyekezett megszerezni a dobogós helyezés megtartásához rendkívül fontos bajnoki pontokat.
Schrancz Balázs együttese esélyesként várta az összecsapást, s már az első percekben magához is ragadta a kezdeményezést, míg a vendéglátók elsősorban a jó védekezésből indított kontrákban bízva vágtak neki a találkozónak. Az első percekben azonban egyértelműen a Dunaferr akarata érvényesült, már, ami a játékot illeti, ugyanakkor a helyzetek értékesítésével akadtak gondjai, mert Horváth kétszer, Varga és Csányi egy-egy alkalommal került ziccerbe, de vagy Matkovics védett, vagy az irányzékba csúszott némi hiba. A játékrész derekához érkezve valamivel lassabb tempóra váltottak a csapatok, s a 13. percben már Cseresnyésnek is védenie kellett egyet, ám a folytatásban ismét a Dunaferr percei következtek.

Horváth, Csányi, majd Pál szerezhette volna meg a vendégek vezető találatát, ám a 17. percben a hazaiak játékos edzője, Lódi Tamás már nem hibázott, remek ívben fejelte át az előre ívelt labdát a kifutó kapus fölött, ám bőnyi részről komoly szépséghibája volt a dolognak, hogy a szenvedő fél saját együttese volt (0-1). Nem sokáig mutatott azonban egygólos dunaújvárosi előnyt az eredményjelző, mert a középkezdés után Varga fejelte Csányi elé a játékszert, aki megszerezte azt Matkovicstól, majd visszapasszolt társához, akinek már csak az üres kapuba kellett passzolnia (0-2). Jött is a hazai időkérés, majd két bőnyi helyzet is, ám Cseresnyés a helyén volt, így a szünetig megmaradt a kétgólos vendég vezetés.

89f6cf3d-9235-4ca6-8136-1f44ba9c4841A fordulást követően újra erősebben kezdett ellenfelénél a Dunaferr, ám a 26. percben némi meglepetésre mégis a hazaiak szereztek gólt, miután Nyíregyházky lövése a kapufáról vágódott a hálóba (1-2). A szépítő találat meg is hozta a vendéglátók kedvét, s mikor a 28. percben Nyíregyházky második bombája is beakadt, ismét egált mutatott az eredményjelző (2-2). Ezzel ráadásul még nem volt vége, mert még ebben a percben Lódi szólózhatott, s nem is hibázta el ziccerét, így alig három perc alatt fordított a házigazda (3-2). Ahogy hátrányba került, azonnal rákapcsolt a Dunaferr is, s Pál hatalmas góljával a félidő derekán egyenlített, majd a 33. percben Schrancz vágott be kíméletlenül egy szabadrúgást, visszaszerezve ezzel a vezetést (3-4). A hazaiak kockáztattak kapusuk helyett is mezőnyjátékost küldtek a pályára, ám emberelőnyükkel nem tudtak élni sőt, az utolsó percben Fekete az egész pályáról emelt az üres kapuba, végleg eldöntve ezzel a találkozót, melyet 5-3-ra nyert meg a Dunaferr, s továbbra is tartja harmadik helyét a bajnoki tabellán.

Bőny-Szavill Consulting – Dunaferr DUE Renalpin FC 3-5 (0-2)

Bőny: Matkovics – Nyíregyházky, Bogyó, Bieder, Peczár.
Csere: Szabó, Németh, Mógor, Lódi, Horváth M., Hajmási.
Edző: Lódi Tamás.

Dunaferr: Cseresnyés – Horváth N., Pál, Fekete, Varga.
Csere: Schrancz, Bartha, Boldizsár, Gorjanácz, Csányi.
Edző: Schrancz Balázs.

Gólszerzők: Nyíregyházky 2, Lódi, illetve: Lódy (öngól), Varga, Pál, Schrancz, Fekete.

 

Kapcsolódó mérkőzések
Kiemelt események
Visegrádi Torna
Főnix Csarnok, Debrecen
2018.01.22 09:00 - 2018.01.24 20:00
 Reggeli Start - Tóth Gyulával
Reggeli Start - Tóth Gyulával
Miskolci-Vénusz - Ricsilla Futsal 3-6 Női futsal MK
MVFC Berettyóújfalu - DEAC 8-0
A kezdet!!! Ezzel a bajnoksággal kezdődött a futsal Romániaban, és ezt a bajnokságot Székelyudvarhely nyerte meg, már akkor is Jakab Zoltán vezetésével.
Czakó Balázs fotói a tolnai derbyről
Czakó Balázs fotói a tolnai derbyről
Swietelsky-Haladás VSE -MVFC-Berettyóújfalu 4-2
DEAC - Reklám-Press Skorpió 3-5
Aramis SE - FTC Futsal Magyar Kupa 3-4