MÉRKŐZÉSEK
NB I
NB II NYUGAT
NB II KELET
NŐI NB I
NŐI NB II NYUGAT
NŐI NB II KELET
FÉRFI MK
NŐI MK
Vissza > Férfi bajnokságok > Edzőváltás az Újpest FC-nél
Edzőváltás az Újpest FC-nél

Az őszi idény végeztével változás történt az Újpest FC-220Volt szakmai vezetésében. Januártól Simon Péter veszi át a felnőtt csapat vezetőedzői posztját. Zoufal Nándor két és fél éven át irányította a csapatot, mind a pályán, mind azonkívül sokat tett a klubért, ráadásul a tavalyi évben a 2. helyre vezette a gárdát.

A remek szakmai munka ellenére az idei őszön a megerősödött NB II-es bajnokságban már nem jöttek az eredmények, és a Magyar Kupából is kiestek. A célként megjelölt felsőházi tagság esélye egyre távolabb került, ezért úgy döntöttek, hogy egy vérfrissítéssel a kispadon nagyobb esélye lesz az egyébként kiváló képességű csapatnak a jobb eredmény elérésére.

Azért döntöttek Simon Péter személye mellett, mert szintén remekül felkészült edző, és emellett ismeri is a csapatot. Egyszer már egy nehéz időszakban egy fél éven keresztül irányította játékos-edzőként az Újpest FC-220Volt szakmai munkáját, és akkor egy sikeres tavaszi idénnyel megszilárdították a helyünket a bajnoki tabellán.

A klub vezetése szeretné leszögezni, hogy elégedett volt Nándi szakmai munkájával, ezért számítanak szakértelmére más területen a klub életében! 

 - ujpestfutsal.hu -

 

Kiemelt események
Visegrádi Torna
Főnix Csarnok, Debrecen
2018.01.22 09:00 - 2018.01.24 20:00
 Reggeli Start - Tóth Gyulával
Reggeli Start - Tóth Gyulával
Miskolci-Vénusz - Ricsilla Futsal 3-6 Női futsal MK
MVFC Berettyóújfalu - DEAC 8-0
A kezdet!!! Ezzel a bajnoksággal kezdődött a futsal Romániaban, és ezt a bajnokságot Székelyudvarhely nyerte meg, már akkor is Jakab Zoltán vezetésével.
Czakó Balázs fotói a tolnai derbyről
Czakó Balázs fotói a tolnai derbyről
Swietelsky-Haladás VSE -MVFC-Berettyóújfalu 4-2
DEAC - Reklám-Press Skorpió 3-5
Aramis SE - FTC Futsal Magyar Kupa 3-4