MÉRKŐZÉSEK
NB I
NB II NYUGAT
NB II KELET
NŐI NB I
NŐI NB II NYUGAT
NŐI NB II KELET
FÉRFI MK
NŐI MK
Vissza > Edzői hírek > Diplomaosztó
Diplomaosztó

December 21.-én csütörtökön az MLSZ legmagasabb szintű vezetői körében megtörtént az UEFA Futsal B tanfolyam diplomaosztó ünnepsége. A Telkiben megtartott ceremónián beszédet mondott Berzi Sándor alelnök úr és Sisa Tibor az Edzőképző Központ Igazgató helyettese, és Pári Sándor vezető instruktor is. A tanfolyam sikeres befejezését jelző, jelenleg legmagasabb szintű okleveleket pedig Dr. Vági Márton a szövetség főtitkára adta át.                   

 2

A kapusedzőkkel összevontan tartott ünnepségen a futsal részéről Kozma Mihály, a kapusok képviseletében pedig Andrusch József tanfolyamvezetők tartottak rövid történeti áttekintést. Ezt követően 22 futsaledző vehette át diplomáját a szövetség vezérkarától.

A minőségi szakemberképzés folyamata ezzel nem állt meg. A 2018-as évben tervbe van véve két alapfokú tanfolyam beindítása, amelyből az első valószínűleg már az év első hónapjaiban Kecskeméten indul. Az UEFA B tanfolyam különbözeti vizsgáira valószínűleg csak a nyáron kerül sor, de még az is lehet, hogy egy teljesen önálló tanfolyamot sikerül elindítani. Az alapfokot végzetteknek két évet kell szakmai gyakorlattal a szakmában eltölteniük ahhoz, hogy az UEFA Futsal B tanfolyamra jelentkezhessenek. Változást jelent még az eddigiekhez képest, hogy igazodva az előírásokhoz felvételi vizsgán kell bizonyítaniuk felkészültségüket és elkötelezettségüket a jelentkezőknek. A pontos feltételekről az Edzőképző Központ és a Felnőttképzési Intézet időben értesítést tesz közzé az MLSZ honlapján.

 

Kiemelt események
Visegrádi Torna
Főnix Csarnok, Debrecen
2018.01.22 09:00 - 2018.01.24 20:00
 Reggeli Start - Tóth Gyulával
Reggeli Start - Tóth Gyulával
Miskolci-Vénusz - Ricsilla Futsal 3-6 Női futsal MK
MVFC Berettyóújfalu - DEAC 8-0
A kezdet!!! Ezzel a bajnoksággal kezdődött a futsal Romániaban, és ezt a bajnokságot Székelyudvarhely nyerte meg, már akkor is Jakab Zoltán vezetésével.
Czakó Balázs fotói a tolnai derbyről
Czakó Balázs fotói a tolnai derbyről
Swietelsky-Haladás VSE -MVFC-Berettyóújfalu 4-2
DEAC - Reklám-Press Skorpió 3-5
Aramis SE - FTC Futsal Magyar Kupa 3-4