MÉRKŐZÉSEK
NB I
NB II NYUGAT
NB II KELET
NŐI NB I
NŐI NB II NYUGAT
NŐI NB II KELET
FÉRFI MK
NŐI MK
Vissza > Hírek > Nem tudták tartani a miskolciak a Pádár-Vígh kettőst
Nem tudták tartani a miskolciak a Pádár-Vígh kettőst

Az előmérkőzésen 22-0-ra nyert a Vénusz U15-s csapata a HTE ellen, a „nagyok” azonban nagyon csekély ellenállást tanúsítottak, s egyetlen pillanatig sem volt esélyük a pontszerzésre. Ennek oka, hogy a böszörményi első sor nagyon jó napot fogott ki, s a Pádár Anita-Vígh Renáta kettőst nem lehetetett feltartóztatni. A duó a nyolc vendégtalálatból hetet vállalt magára. Pádár Anita egész évben csúcsformában játszik, a szlovák gólgyáros azonban elmaradt a tőle megszokott formától, a miskolciak ellen azonban úgy játszott ahogy csak nagyon kevesen tudnak a magyar bajnokságban.

A lélektanilag fontos első két gól is Reni nevéhez fűződik, de persze ehhez kellettek társak is, Bokor Adrienn és Tell Zsófia is jeleskedett a kiszolgálásban, s Benkő Mónika is nagyon hasznosan játszott, csak éppen a befejezéseknél nem választott jó megoldást.
Ettől függetlenül igencsak meggyőző volt a Hajdúböszörmény fölénye és akár még ennél is fölényesebb lehetett volna győzelmük különbsége.



A borsodiak mintha el sem hitték volna, hogy lehet esélyük, talán túlságosan is tisztelték az éllovast. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fiataloknak még be kell érniük, s nem várható el, hogy minden meccsen húzóemberek legyenek.

Minden csapat életében vannak olyan meccsek amelyet szeretnének mihamarabb elfelejteni, gyanítjuk, hogy a tegnapi összecsapásra sem fognak szívesen emlékezni a Vénusz játékosai, szakvezetői és fanatikusai.
Többen kérdezték tőlünk a napokban miért nem vezetőedzőként van feltüntetve a jegyzőkönyvben Quirikó Vivien? Nos a magyarázat az, hogy nincsen (még) meg neki a pozíció betöltéséhez szükséges valamennyi licenc, így azok megszerzéséig kénytelen addig is játékosként beírni magát.

Női NB I, 12. forduló

Miskolci Vénusz – Hajdúböszörményi TE 2-8 (0-4)
Miskolc, Városi Sportcsarnok, 200 néző
Játékvezetők: Katona Brigitta – Szabó Erik László – Tóth Márton

Vénusz: Almási Ildikó – Váradi Cintia, Miliczki Noémi, Kovács Aliz, Bernáth Csilla
Csere: Putnoky Zita, Kovács Anikó, Szőke Zsuzsanna, Galambvári Gréta, Skaliczki Kitti Ivett, Palakovics Laura
Edző: Uray Attila

HTE: Torma Lilla – Vígh Renáta, Bokor Adrienn, Tell Zsófia, Pádár Anita
Csere: Quirikó Vivien, Szekér Anita, Kota Gabriella, Benkő Mónika, Stilágyi Mariann
Edző: Quirikó Vivien

Gólszerző: Miliczki Noémi, Kovács Aliz illetve Pádár Anita (4), Vígh Renáta (3), Palakovics Laura (öngól)

Quirikó Vivien: - Gratulálok a lányoknak a győzelemhez. Sajnálom, hogy a második félidő már kevésbé szólt a futsalról, pedig adott volt hozzá két jó csapat.

Uray Attila: - Megérdemelt a Böszörmény győzelme még ilyen arányban is, mert a nagyobb tudásuk mellett még a hozzáállásban is leiskoláztak minket! Sokat kell változnunk mentálisan, mert rengeteg kellemetlenség fog érni minket!

 - Simonyi András -

 

Kapcsolódó mérkőzések
Hajdúböszörményi TE - Tolna-Mözs GÓLÖSSZEFOGLALÓ
Hajdúböszörményi TE - Tolna-Mözs GÓLÖSSZEFOGLALÓ
Rába ETO - Sporting CP GÓLÖSSZEFOGLALÓ
Ismét a Movistar nyerte a gigászok csatáját
Airnergy FC – Szigetszentmiklós 6 - 2 GÓLÖSSZEFOGLALÓ
Tolna - HTE rájátszás, FOTÓGALÉRIA
Tolna - HTE rájátszás, FOTÓGALÉRIA
Magyarország - Portugália U18 FOTÓGALÉRIA
FOTÓGALÉRIA Magyarország - Costa Rica
Aramis - Rába ETO, FOTÓGALÉRIA