MÉRKŐZÉSEK
NB I
NB II NYUGAT
NB II KELET
NŐI NB I
NŐI NB II NYUGAT
NŐI NB II KELET
FÉRFI MK
NŐI MK
Vissza > Hírek > A Barca ellen kezd az ETO
A Barca ellen kezd az ETO

A kétszeres Futsal Cup bajnok Barcelonával kezdi az UEFA Futsal Cup Main Round sorozatát idén. A hétszeres magyar bajnok Rába ETO-t az olaszországi Padova városában rendezett futsal BL viadalon már a Barcától érkezett Javi Roudriguez fogja irányítani.

A két klub között jó a kapcsolat, és ez nem csak vezetői szinten mutatkozik meg. Legutóbb volt edzőnk Jordi Illa is az ETO-ból tette át székhelyét a katalánokhoz, illetve több játékos is megfordult már Győrben tőlük. Emellett örvendetes, hogy a klubok vezetősége is baráti kapcsolatot ápol.

Különösen pikáns összecsapásnak ígérkezik a Barca-ETO, mivel a frissen igazolt (éppen a Barcelonától érkezett) Javi Roudriguez korábbi egyesülete ellen fogja irányítani az ETO-t a padovai Main Round első mérkőzésén.

Az ETO idén is halálcsoportba került, a katalánok mellett az olasz bajnok Luparense és a cseh Chrudim együttesével csap össze a győri csapat az Elite körbe jutásért.

Az új versenyszabályoknak megfelelően ebből a csoportból a legjobb három csapat kvalifikálja magát a legjobb 16 csapat közé, ehhez viszont legalább egyszer győzni kell az ETO-nak. Mivel a katalán és az olasz csapat bombaerős kerettel és formában érkezik a megmérettetésre, ellenük a tisztes helytállás lehet csak célja a Győrnek.

A papírforma szerint a Barcelona vagy a Luparense nyerheti meg Main Round 4. csoportját, míg a Győrnek egyetlen lehetősége maradhat az Elite Roundba jutáshoz, le kell győzniük a kiváló erőkből álló cseh bajnok Chrudimot a harmadik játéknapon. Ez azonban egyáltalán nem ígérkezik könnyű feladatnak.

A Barcelona FC Lassa – Rába ETO FC Győr BL-mérkőzés október 11-én 18 órakor kezdődik az UEFA Main Roundban. A találkozó a 4. csoport nyitómérkőzése is lesz egyben.

Ellenfél nézőben

FC Barcelona Lassa

Kétszeres UEFA Futsal Cup győztes Barcelona 2011/12 és 2013/14-es szezonban hódította el a futsal BL Trófeáját, 2012/13-ban bronzérmesek lettek, eddig ötször szerepeltek a futsal Bajnokok Ligája versenysorozatban. Legjobb góllövőjük a brazil Wilde 22 találatig menetelt, legnagyobb különbségű győzelmüket a Split ellen szerezték (18-0), legtöbbet szerepelt játékosaik Paco Sedano, Lin és Wilde (23).

2010-13 között háromszor nyerték meg a spanyol bajnokságot, azóta viszont a 12x-es bajnok Inter Movistar-nak négyszer sikerült ez a bravúr, amit viszont a legeredményesebb madridiak viszont 11 éven belül másodszor teljesítettek. Igaz ez saját csúcsuk beállítása volt a Primera División de Futsal-ban.

A katalánok, azóta viszont nem jutottak csúcsra. A második Futsal Cup győzelmük után Final Four-ba jutottak, de meg kellett elégedniük a negyedik helyezéssel,

Az ETO a 2011/12-es szezonban a lettországi Main Roundban játszott már a katalán csapattal, akkor a Barcelona 8-2-es végeredménnyel nyert a szárnyait bontogató Rába ETO ellen, a győri gólokat Harnisch Ákos szerezte az 5. és a 32. percben.

Nagy lett a különbség a végén, a győriek akkor ugyan nem tudták megszorítani rangos ellenfelüket, a magyar bajnok elmondhatja tisztességesen helytállt és lőtt két gólt a Barcelonának.

Remélhetőleg sikerül megnehezíteni a favoritok dolgát Padovában. A győri fiatalok életre szóló élménye jó alap lehet a jövőre nézve, emellett bízzunk abban, hogy sikerül kivívni az Elite-körbe jutást, ami most roppant nehéz feladat az ETO számára, viszont nem lehetetlen!

 

UFC Gyömrő - Újpest FC-220 Volt 7-3
UFC Gyömrő - Újpest FC-220 Volt 7-3
Rába ETO - FK ERA Pack Chrudim 6-4
Magyarország-Franciaország 3-5 U17
Dunakeszi Kinizsi - Covritas Futsal Gödöllő 6-3
ARAMIS SE– FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA 4–2
ARAMIS SE– FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA 4–2
Szekszárd FC - Astra Bulls 6-0
BME-BT FC - 5 Stars-Érdi VSE NB II Nyugat
Skorpió-HajdúböszörményII. 9-2