MÉRKŐZÉSEK
NB I
NB II NYUGAT
NB II KELET
NŐI NB I
NŐI NB II NYUGAT
NŐI NB II KELET
FÉRFI MK
NŐI MK
Vissza > Férfi bajnokságok > Élő adás a Nyírgyulaj-Haladás mérkőzésről !
Élő adás a Nyírgyulaj-Haladás mérkőzésről !

Nyírgyulaj – Hali rangadóval folytatódik az NBI, melyet élőben követhetnek !

 

NYÍRGYULAJ KSE – SWIETELSKY HALADÁS VSE
19:00 Nyírbátor, Városi sportcsarnok

Mind a két együttes győzelemmel rajtolt, de a szombathelyieknek ehhez igen nagy bravúr kellett, hiszen a bajnokot verték meg, ráadásul hátrányból fordítva. A Nyírgyulajnak „csak” az újonc ellen kellett hozni a kötelezőt, igaz idegenben. Most debütálhatnak hazai környezetben az idei szezonban, egy igazi rangadón. A Hali igazolta az első körben, hogy komolyak a terveik erre az évre, és amennyiben legyőzik a hosszú utazás okozta fáradságot, folytathatják a jó szereplést. A vendéglátók legnagyobb előnye lehet, hogy ellenfelükre igen hosszú utazás vár, ami mindig nagy terhet ró az érkezőkre. Ez most sem lesz máshogy. A Lovas alakulat ezután a meccs után képet kaphat, hogy hol is tartanak valójában, és idén mire lehetnek képesek. Jó meccsre van kilátás.

 

FUTSAL CLUB VESZPRÉM – DEBRECENI EGYETEMI AC
18:30 Veszprém, Március 15. Sportcsarnok

Ellentétes rajtot vett a két együttes. A Veszprém győzelemmel rajtolt az Aramis otthonában Budaörsön, míg a DEAC vereséggel nyitott hazai környezetben. Most egy újabb nehéz feladat vár rájuk a rutinos veszprémiek otthonában, ahol Tataiék különösen erősek. Amennyiben érvényesítik a papírformát, megőrizhetik hibátlan mérlegüket. Persze ehhez az újoncnak is lesz egy-két szava, akik szeretnék bizonyítani, hogy helyük van a legjobbak között. Elek Gergő tanítványainak még szokni kell az első osztályt, és bravúr lenne, ha ponttal vagy esetleg pontokkal távoznának hétfő este.

 

Kapcsolódó mérkőzések
UFC Gyömrő - Újpest FC-220 Volt 7-3
UFC Gyömrő - Újpest FC-220 Volt 7-3
Rába ETO - FK ERA Pack Chrudim 6-4
Magyarország-Franciaország 3-5 U17
Dunakeszi Kinizsi - Covritas Futsal Gödöllő 6-3
ARAMIS SE– FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA 4–2
ARAMIS SE– FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA 4–2
Szekszárd FC - Astra Bulls 6-0
BME-BT FC - 5 Stars-Érdi VSE NB II Nyugat
Skorpió-HajdúböszörményII. 9-2