MÉRKŐZÉSEK
NB I
NB II NYUGAT
NB II KELET
NŐI NB I
NŐI NB II NYUGAT
NŐI NB II KELET
FÉRFI MK
NŐI MK
Vissza > Hírek > Gólzápor söpört végig a női másodosztályon
Gólzápor söpört végig a női másodosztályon

Az Eger SE visszalépésével 19 csapat részvételével folytatódott a női másodosztályú bajnokság. Gólzáporos mérkőzésekből és meglepetésekből sem volt hiány,  s  ragyogó egyéni teljesítmények jellemezték a 2. fordulót. 

A Nyugati csoportban a 2. forduló már kedden elkezdődött, s a kései 20:50-s kezdés ellenére szépszámú szurkolósereg volt kíváncsi az ELTE-BEAC és az Univerzum Tolna-Mözs csapataira. Rendkívül izgalmas összecsapás volt, drámai befejezéssel. Taktikusan és agresszívan játszottak az Egyetemisták akik négyszer is vezettek a mérkőzés folyamán de a tolnaiak küzdőszellemére jellemző, hogy mindannyiszor fel tudtak állni a padlóról és a mesterhármasig jutó Török Kitti triplájának köszönhetően ponttal távoztak a Bogdánffy utcai csarnokból, a mérkőzést. A mérkőzést a helyszínen tekintette meg Varga Adél a Tolna-Mözs NB I-s csapatának oszlopos tagja, egy veszettül jóképű fiatalember társaságában. Szinte végig egymással beszélgettek, csillogott Adél szeme, valósággal izzott körülöttük a levegő. Hiába kérdeztük azonban őket, magánéletükről nem kívántak beszélni.  Olvasóink heti bulvárigényének kielégítése után, van egy jó hírünk van az ELTE fanatikusainak: az első fordulóhoz képest nagyot fejlődtek játékban kedvenceik és ez biztató lehet a jövőre nézve.

Az Atomerőmű SE viszont éppen ellentétes utat járt be. Pécsen kikaptak ugyan 2-0-ra de kimondottan jól játszva. Szombat délelőtt azonban a KRSE jóval dinamikusabban, kreatívabban játszottak mint Maláti Grétáék, s annyit még hozzátennénk, hogy a paksi játékosok közül mintha fejben többen máshol kalandoztak volna. Rengeteg volt az egyéni hiba a paksiak részéről és a jó napot kifogó Rendőrcsapat gólokkal büntette ezeket. Ezen a találkozón is volt három gólig jutó futsalos: Nagy Alexandra bizonyította, hogy vérében van a gólszerzés tudománya, de rajta kívül csapattársai közül is többen kimagaslóan játszottak.

22279534_367291367039723_6309446158819919604_n

Szünetben még vezetett, a végén mégis pont nélkül maradt a PTE-ÁOK Petőfi SE. A Reisz Josua helyett az ETO-ból visszatért Gerstweiler Dániel vezetőedzői debütálása nem sikerült, pedig négy norvég idegenlégióst is a keretben tudhatott a fiatal szakember. Az első játékrészben semmi nem utalt arra, hogy pont nélkül maradnak Szekszárdon, hiszen Hógli Claudia révén még a vendégek vezettek 1-0-ra,de az addig jól védő Molnár Andrea a 23. percben feleslegesen összehozott egy büntetőt, amit Mausz Renáta értékesített, s ettől vérszemet kaptak Micskó Márk lányai, s csak idő kérdése volt mikor szerzik meg a vezetést. A nagy pillanat a 29. percben jött el, s Bucher Bettina fogadhatta társai gratulációját, aki ezáltal igen értékes három ponthoz juttatta a Szekszárd második csapatát.

Több rangos felkészülési tornát nyert nyáron a Kalafa így számítani lehetett jó szereplésükre. A KRSE után a Piliscsaba sem tudta megállítani Pap Eszteréket, a center mesterhármassal járult hozzá a három pont megszerzéséhez és az elmúlt fordulóhoz hasonlóan Botos Regina és a másodosztály talán legjobb védője Szabó Zita is eredményes tudott lenni. A Kalafa egységes, jól felkészített együttes benyomását kelti hétről-hétre amihez csak gratulálni lehet.

Múlt héten a legerősebb játékosállományú, bajnokesélyes csapatként jellemeztük a Soóky Norbert-Horváth Gábor edzőkettős által felkészített TFSE-Szertarsport.hu gárdáját, s Törökbálinton is igazolták, hogy esélyesek az aranyéremre. A Viadukt SE nem adta könnyen a bőrét, nagyon masszív és szervezett csapat benyomását keltették és ez is mutatja, hogy jó úton járnak Ferenczi Anna tanítványai. Mondjuk ezt annak ellenére is, hogy ezúttal pont nélkül maradtak. Janicsek Zsanett vezető gólja után is remekül működött a vendégek letámadásos taktikája és Kós Petra majd Bagdi Csilla találataival már 0-3 állt az eredményjelző táblán. A Viadukt futsalosai azonban nem estek pánikba, összejött a szépítés és mivel a kapkodás jeleit véltük felfedezni a vendégcsapaton így az sem lett volna meglepő, ha még közelebb kerültek volna az egyenlítéshez Bozsik Nikiék. A helyzetkihasználással azonban hadilábon álltak így ezúttal meg kellett elégedniük egy tisztes, abszolút vállalható vereséggel. Sajnos egy szomorú eseményről is be kell számolnunk olvasóinknak. A TFSE első góljánál súlyos sérülést szenvedett a Viadukt kapusa Csizmók Adrienn, akinek elszakadt a keresztszalagja. Adri elismertségére jellemző, hogy ellenfelük trénere rögtön a mérkőzés lefújása után felhívott minket, hogy csapata nevében jobbulást és mielőbbi visszatérést kívánjon a csupaszív sportembernek, s szerkesztőségünk is hasonlókat kíván neki. Beszéltünk több csapattársával is a sajnálatos eset után, s mindannyian kiemelték, hogy példaértékű hozzáállása, alázata és szellemisége miatt nélkülözhetetlen a jelenléte és mindent el fognak követni annak érdekében, hogy lelket öntsenek társukba.

22196014_1408220852627932_6996287069488746129_n

Keleten újabb hatalmas bravúrgyőzelmet aratott a Nyírség NSC, amely a HTE II után az előző szezonban még élvonalban játszó DEAC-ot múlta felül egy gólzáporos, minden igényt kielégítő mérkőzésen. Kósa János edző örömét fokozta, hogy több mint 60 néző volt kíváncsi a derbire, a jó szereplés meghozta a futsallázat a sportszeretetéről híres nyíregyházi polgárok körében. Igen fordulatos 40 percet láthattak a kilátogatók, s bizony amikor  5 perccel a vége előtt 5-3-ra vezetett a DEAC kevesen hittek a fordításban. Kertész Tünde -aki csatlakozva  az Univerzum Tolna-Mözs kiválóságához Török Kittihez és a KRSE-s Nagy Alexandrához három gólig jutott- azonban ellenállhatatlanul játszott, magával ragadta a többieket és a remek hajrá újabb sikert eredményezett. Az edzőváltás után nincs tehát még pontja a debrecenieknek, ami azért is fura mert az eddigi két bajnokiján 11 gólt szereztek ami imponáló teljesítmény, csak a védekezésük még nem megfelelő..A 13 kapott góljuk nagyon sok, s ha a következő fordulóban sikerülne javítani ez utóbbi mutatón akkor a Szent Mihály otthonában megkezdhetnék a zárkózást a hajdúságiak.

A Szolnok Fanatic SE már Berettyóújfalun is közel járt a győzelemhez, de akkor még "csak" döntetlenre volt képes az újonc, Békéscsabán azonban szinte minden összejött nekik és végül tízet hintettek a házigazdáknak. Ez különösen annak tudatában megsüvegelendő, hogy egyik legjobbjuk Szivosné Bozsó Renáta nem állt Csörghe Tamás rendelkezésére. Renit azonban nagyon jól helyettesítette Urbán Viktória,aki  ötször (!!!!) mattolta a hazai hálóőrt. Nem győzzük eléggé dicsérni a Fanatikusokat, akik meglepően éretten játszanak, s első győzelmük bizonyára fokozni fogja harci kedvüket, amire persze eddig sem lehetett panasz. Mindenképpen jót tett a női másodosztálynak, hogy a szolnokiak is beadták nevezésüket, s ugyanezt mondhatjuk a Wantedről is, csak ők még kicsit beragadták a rajtnál, de lesz még lehetőségük bőven a javításra.

Ugyanezt el lehet mondani a Hajdúböszörményi TE II-ről is, akik súlyos vereségbe szaladtak bele Salgótarjánban. Árnyalja azért a képet, hogy az első játékrészben ragyogóan tartották magukat a vendégek, s az egygólos hátrány nem tünt ledolgozhatatlannak. A hajdúböszörményi női futsal ikonikus alakjának Czégény Zsuzsihoz azonban nem tudtak felnőni csapattársai míg a túloldalon csak jó és kiemelkedő teljesítményt láthattunk. Utobbihoz tartozott Bede Anna a honi mezőny talán legszebb játékosa, aki kis túlzással akkor talált be amikor csak kedve szottyant, végül egy híján féltucatszor rezegtette meg a hálót. De említést érdemel az édesapja technkai képzettségét idéző Koch Fruzsina öt gólpassza, a szintén dekoratív és kreatív Bede Anett és Balya Dorottya produktuma és persze Terdik Tamara is halmozta a bravurokat, de nála ez már hagyomány. 6-0-s második félidőt produkálni a tavalyi ezüstérmes ellen hatalmas tett. Nem sok gárda lenne erre képes, az más kérdés, hogy véleményünk szerint a HTE II igazi arcát az első félidőben láthattuk, így jővő héten az MVFC ellen megkezdhetik a pontok gyüjtését.

 

Női NB II, 3. forduló, Nyugati csoport

 

ELTE-BEAC - Univerzum Tolna-Mözs 4-4 (2-1)
Gólszerző: Horváth Eszter (2), Helly Annamária, Nagy Noémi illetve Török Kitti (3), Kaiser Karina

Atomerőmű SE - KRSE 1-8 (0-3)
Gólszerző: Maláti Gréta illetve Nagy Alexandra (3), Viczai Katalin Zsófia (2), Tóth Bianka, Tóth Csilla, Dura Mercédes

Viadukt SE - TFSE-Szertarsport.hu 1-3 (0-1)
Csorba Szandra illetve Janicsek Zsanett Lujza, Kós Petra, Bagdi Csilla

Agenta Girls Szekszárd II - PTE-ÁOK Petőfi SE 2-1 (0-1)
Gólszerző: Mausz Renáta, Bucher Bettina illetve Hógli Claudia

Kalafa SE - PAFC-Mitre 5-1 (4-1)
Gólszerző: Pap Eszter (3), Botos Regina, Szabó Zita illetve Bárczi Katalin Klaudia

 

Női NB II, 3. forduló, Keleti csoport

 

Nyírség NSC - DEAC 7-6 (2-2)
Gólszerző: Király Lilla illetve Bornemissza Barbara (2), Urai Bianka (2), Bereczki Orsolya, Urai Bianka, Balla Anikó

ReklámPress Skorpió - Hajdúböszörményi TE II 9-2 (3-2)
Gólszerző: Bede Anna (5), Bede Anett, Koch Fruzsina, Balya Dorottya, Czégény Zsuzsanna (2)

Békéscsabai Wanted SC - Szolnok Fanatic SE 4-10 (1-3)
Gólszerző: Sugár Ágnes, Kardos Dóra, Püski Nóra, Horváth Sára Ticiána illetve Urbán Viktória (5), Bódi Virág (2), Vágó Anikó (2), Gál Mónika

 

Rubeola FC Csömör - Szent Mihály 4-7 (2-2)
Gólszerző: Szennai Adrienn, Mátyás Noémi, Lengyel Zsanett, Kajdy Janka (öngól) illetve Vass Noémi(5), Baksa Katalin, Zimányi Kovács Anikó
A Keleti csoport vasárnap esti rangadója is gólfesztivált és vaskos meglepetést hozott. A rapszódikusan szereplő Szent Mihály legyőzte a Csömört remek második félidei játékával. Vass Noémit nem lehetett tartani, s ő jelentette elsősorban a különbséget. Tóth László edző ugyan mindent megpróbált de ezen a napon a Csömör nem a szebbik arcát mutatta. A Szent Mihály viszont igen, s nagy kérdés, hogy tudják e állandósítani ezt a formájukat. Ha igen akkor komolyan számolni kell velük, ha nem akkor a középmezőnynél előbb ebben a mezőnyben nem fognak tudni végezni.

 

  - Simonyi András -

 

Kapcsolódó mérkőzések
UFC Gyömrő - Újpest FC-220 Volt 7-3
UFC Gyömrő - Újpest FC-220 Volt 7-3
Rába ETO - FK ERA Pack Chrudim 6-4
Magyarország-Franciaország 3-5 U17
Dunakeszi Kinizsi - Covritas Futsal Gödöllő 6-3
ARAMIS SE– FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA 4–2
ARAMIS SE– FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA 4–2
Szekszárd FC - Astra Bulls 6-0
BME-BT FC - 5 Stars-Érdi VSE NB II Nyugat
Skorpió-HajdúböszörményII. 9-2