MÉRKŐZÉSEK
NB I
NB II NYUGAT
NB II KELET
NŐI NB I
NŐI NB II NYUGAT
NŐI NB II KELET
FÉRFI MK
NŐI MK
Vissza > Férfi válogatott >  Utolsó simítások az Eb-rájátszás előtt
Utolsó simítások az Eb-rájátszás előtt
Kedden nagy lépést tehet az Európa-bajnoki szereplés felé a magyar futsalválogatott.

Szeptember 12-én Miskolcon, két héttel később a lengyelországi Koszalinben mérkőzik meg egymással a magyar és a lengyel futsalválogatott. A tét óriási: a január végén kezdődő szlovéniai Európa-bajnokságon való részvétel.

A magyar válogatott eddig háromszor vett részt Európa-bajnokságon, a lengyelek csak egyszer, még 2001-ben. A mieink tavasszal Azerbajdzsánban harcolták ki a jogot a pótselejtezős részvételre azzal, hogy a házigazda azeriek mögött másodikként végezve megelőzték a bosnyák és az albán válogatottat csoportjukban, míg a lengyelek a spanyolok és a szerbek mögött harmadikok lettek saját csoportjukban, és legjobb harmadikként léptek tovább a selejtezőkörből.

A magyar válogatott augusztus 19-én kezdte meg a közös felkészülést a play-off párharcra, azóta egy-két nap megszakítással együtt edzőtáborozik a csapat. Sito Rivera 16 játékost hívott meg a felkészülés utolsó részére, hétvégén csatlakozott az együtteshez két légiósunk, Harnisch Ákos és Dróth Zoltán is.

Sito Rivera a mérkőzés előtt elmondta: idegenben játsszuk a visszavágót, ezért nemcsak az számít, hogy megnyerjük az első felvonást, hanem a gólkülönbség is, így minden egyes kapott és lőtt gólnak óriási jelentősége lehet. A játékosoknak éppen ezért az elsőtől az utolsó másodpercig tökéletesen koncentráltnak kell lenniük, ezzel nagyban növelhetik a sikeres párharc esélyét. A csapat szeptember 6-tól készül együtt a meccs helyszínén, a szakmai stáb az elmúlt napokban felkészítette a játékosokat a lengyelek várható játékából, és a miskolci edzéseken már azt a taktikát gyakoroltatta az együttessel, amely sikerre vezethet az előttünk álló találkozókon.

A miskolci mérkőzés kedden 18.00 órakor kezdődik a Generali Arénában, a belépők 1000 forintba kerülnek.

A miskolci jegyárusítás időpontjai és helyszínei a következők:

09.11. hétfő: 8.00 – 15.30 Jégcsarnok gazdasági iroda
16.00 – 18.00 Jégcsarnok pénztár
09.12. kedd: 8.00 – 12:00 Jégcsarnok gazdasági iroda
12:00 – 18.00 Generali Aréna pénztár

A magyar válogatott kerete:

Tóth Gyula (RÁBA ETO)
Alasztics Marcell (RÁBA ETO)

Dróth Zoltán/Kairat Almaty
Harnisch Ákos/Gran Canaria
Dávid Richárd (RÁBA ETO)
Klacsák Bence (RÁBA ETO)
Trencsényi János (MVFC Berettyóújfalu)
Gál István (MVFC Berettyóújfalu)
Rábl János (MVFC Berettyóújfalu)
Fekete Róbert (Dunaferr DUE Reanalpin)
Németh Péter (Dunaferr DUE Reanalpin)
Hosszú Ádám (Dunaferr DUE Reanalpin)
Horváth Norbert (Dunaferr DUE Reanalpin)
Komáromi Péter (FTC Futsal-Fisher Klíma)
Szeghy Szabolcs (Aramis SE)
Nagy Imre (Nyírgyulaj KSE)

 

ScoreGoal Kecskemét - Kazincbarcika 1-4
ScoreGoal Kecskemét - Kazincbarcika 1-4
Göcsej SK - UTE NB II futsalmérkőzés 17.09.18 (hétfő) 19:30
Brandmission-Artifex - DVTK-Vénusz 1-2
Franciaország - Horvátország 1-1, EB play-off
Tolna Mözs - DVTK Vénusz 1-2
Tolna Mözs - DVTK Vénusz 1-2
A 2016/17 év díjazottjai
Magyarország-Lengyelország edzőtábor
Magyarország - Kína 2-1