Vissza > Hírek > A Gyula megállíthatatlan
A Gyula megállíthatatlan

A női NB II Felsőházi rájátszásában a Gyula vetélytársai pontokat hullajtottal el a hétvégén, míg a tavalyi bajnok ezúttal a Kalafát fektette kétvállra.

bbbb

Hatból hat a mérlege a Gyulai Amazonok NBII-es futsal csapatának a felsőházi rájátszásban, ahol az 1-8. helyért való küzdelemben magabiztosan, veretlenül vezetik a tabellát. Az elmúlt hétvégén szűkös kerettel vágtak neki hazai pályán a Kalafa SE elleni mérkőzésnek, de így is gólgazdag derbit láthattak a kilátogatók. A vendégcsapat játékosai sziklaszilárd védekezéssel próbálták mattolni a gyulai támadásokat, azonban az Pilán Tímea és Erdélyi Angéla góljaival már az 5. percben két góllal vezettek az Amazonok. Botos Regina a 14. percben bombagóllal adta tudtára a vendéglátóknak, hogy pontokért érkeztek a fürdővárosba. A gólra Molnárné Irénke lányai szép találattal válaszoltak, így 3-1-es eredménnyel fordultak a csapatok.

A küzdelmes, ám annál tisztább játékot mutató első félidőt követően a második játékrészben keményebb párharcok voltak, mindkét oldalon látszott, hogy fontos lenne a 3 pont megszerzése. Pilán Tímea dupláját követően újra a jó formában lévő Botos Regina 2 góllal válaszolt, majd Pap Eszter találatával már 5-4 állt az eredményjelzőn. Nem sokkal később sokkal nagyobb iramot diktáltak a gyulai lányok, Szilágyi Zsanett megszerezte csapatának hetedik gólját. Szabó Zita szabadrúgásból még némileg korrigált az eredményen, de a vége előtt néhány másodperccel a mezőny talán legjobbjai, Fülöp Diána és Erdélyi Angéla játszott sokadjára össze, így az utóbbi gólerős támadó megszerezte saját maga negyedik találatát a mérkőzésen, beállítva a 8-5-ös végeredményt. Mivel a gyulaiak legfőbb riválisai, a budapesti KRSE, a Skorpió Salgótarján és a HTE II. is pontokat veszítettek, így 6 ponttal nőtt az előnye Molnárné Irénke csapatának a tabellán, mellyel közel áll az újbóli bajnoki címhez és az NBI-hez. 

Gyulai Amazonok- Kalafa Futsal SE 8-5 (3-1)
Vezette: Sándor Gergő – Juhász Lajos – Kis Pál

Gyulai Amazonok: Németh Viktória-Papp Laura – Perjési Rita – Fülöp Diána – Erdélyi Angéla
Csere: Pilán Tímea, Szilágyi Zsanett

Kalafa Futsal SE: Lombos Bettina – Botos Regina – Szabó Zita – Szabó Katalin – Kovács Nikolett
Csere: Pap Eszter, Szabó Klára, Ugrits Adrienn

Gólszerzők: Erdélyi Angéla (4), Pilán Tímea (3), Szilágyi Zsanett illetve Botos Regina (3), Szabó Zita, Pap Eszter

Molnár Zoltánné vezetőedző: - Nem vártuk túl jó előjelekkel a mérkőzést, de bíztam benne, hogy a rendelkezésemre álló keret meg fogja oldani a feladatot. A lányok nagyon felszabadultan játszottak, sok volt a hiba és a helyzetkihasználásunk is gyenge volt, de így is elégedett lehetek, hiszen többen a tudásuk legjavát nyújtották. Közel állunk a címvédéshez, nagyon szeretnénk, ha ilyen szép eredménnyel zárnánk az idei évet is, hiszen rendkívül jó tavaszt tudhatunk magunk mögött.  Ellenfelünknek sok sikert kívánok a továbbiakban!

nnnn

 

 

Kiemelt események
Fiú futsal II osztály U17 - U20 országos döntő
Dunakeszi, Radnóti Gimnázium
2017.05.28 09:00 - 2017.05.28 18:00
Portugália-Magyarország U17 6-1
Portugália-Magyarország U17 6-1
Szigetszentmiklós-ARTIFEX Futsal - Romhány SE 2-3
Portugália - Magyarország U17 6-0
Haladás VSE - Berettyóújfalu 1-1
 Leány U 13 döntő, Tolna
Leány U 13 döntő, Tolna
Szekszárd FC - Tolna Mözs
Tolna Mözs - DVTK-Vénusz 4-3
Bosznia-Hercegovina-Magyarország 2-2