MÉRKŐZÉSEK
NB I
NB II NYUGAT
NB II KELET
NŐI NB I
NŐI NB II NYUGAT
NŐI NB II KELET
FÉRFI MK
NŐI MK
Vissza > Férfi NB 2 bajnokság > Elkészült a sorsolás az NBII Final Fourra!
Elkészült a sorsolás az NBII Final Fourra!

Hétfő este a DEAC diadalmaskodni tudott a Csenger otthonában, amivel bezsebelte az NBII keleti csoport bajnoki címét, így kialakult a final four teljes mezőnye. Ezek után kedden délelőtt az MLSZ székházában kisorsolták az elődöntő párosait. Nem volt semmiféle kiemelés, teljesen „vak” sorsolásra került sor.

A sors úgy hozta, hogy a két „keleti” és a két „nyugati” csapat került össze. A Debrecen a Csömör otthonában kezd, míg a Romhány a Szigetszentmiklósnál vendégeskedik az első játéknapon, ami a jövő hétfőn lesz, míg a visszavágók egy héttel később. A helyosztókon egyébként az utóbbi párharc tagjai lesznek a pályaválasztók az első mérkőzésen.

Ami a lebonyolítást illeti, a tavalyihoz hasonlóanm kuparendszerű lesz. Két mérkőzésen dől el a továbbjutás, illetve a következő körben a helyosztók. Amennyiben azonos eredmény születik a két mérkőzésen, akkor az idegenben rúgott gól dönt, ha az is egyforma, akkor hosszabbítás következik, ha nincs döntés, akkor jöhetnek a büntetők. A négyes döntő első helyezettje feljut az NBI-be, míg a második osztályozót játszik az első osztály 9. helyezettjével, jelenállás szerint a Fradival.

A sorsolás után megkérdeztük az érintett szakvezetőket, akik mind egyetértettek, hogy itt már nincs könnyű ellenfél, de ha már idáig eljutottak, akkor szeretnének itt is maradandót alkotni. Az esélyeket nehéz megjósolni, hiszen szubjektív vélemény, hogy melyik csoport volt a legerősebb, vagy esetleg a leggyengébb. Ami biztos, hogy a Csömörnél és a Romhánynál rengeteg olyan játékos van, akik rendelkeznek első osztályú múlttal, ami hasznos lehet a párharcok során.

Érdekesség, hogy a négy együttes közül, egyedül a Debreceni Egyetem tudta megnyerni csoportjában az alapszakaszt. A Szigetszentmiklós második lett, míg a Rubeola és a Romhány mindössze harmadikként zárt.

A rájátszásban a legsimábban a Romhány diadalmaskodott, és már 3 fordulóval a vége előtt bajnoknak mondhatta magát. Számára gyerekjáték volt a rájátszás, egy percig nem forgott veszélybe az elsőségük.

A Csömör remekelt a rájátszásban, utolsó hét meccsét megnyerte, ami azt eredményezte, hogy az utolsó játéknapon már bajnokként léphetett pályára, ahol győzelemmel ünnepelt.

Ami a Szigetszentmiklós illeti, az utolsó játéknapig izgulnia kellett, legalábbis papíron, de végül az utolsó bajnokin úgy lett bajnok, hogy a 5 Stars nem állt ki ellenük, igen inkorrekt módon. Ez persze nem von le semmit a Haffner tanítványok érdeméből, nagy csatában előzték meg a BME-t és a TF-t.

Utolsóként a Debrecen ért révbe, de talán nekik volt a legnehezebb dolguk, hiszen egy ki-ki meccset kellett játszaniuk a Csenger otthonában. Nem indult jól a meccs a számukra, de végül két gólos hátrányból is tudtak fordítani.

Jávor István, a Csömör edzője: - Örülök, hogy ebben a véleményem szerint, igen igen erős csoportban végül az élen végeztünk! Remek ellenfelekkel szemben, emlékezetes csatákban formálódtunk, erősödtünk. Ezek után hiszem, hogy készen állunk az előttünk álló feladatokra! A sorsolás  talán a legkeményebb feladat elé állított minket! A DEAC egy remek erőkből álló, harcias, gyors focit játszó csapat, akik ellen mindenünket oda kell majd adni a sikerért.

Elek Gergő, a DEAC edzője: - Nem is nagyon volt idő filózni azon, ki lenne jó, túl friss még a bajnokságunk. De azt hiszem, a legnehezebb ellenfelet sikerült megkapni. Mi még nem tartunk ott, mint a Csömör, főleg utánpótlás terén. Nevesebbnél nevesebb edzők dolgoznak náluk. De most is a legnehezebb feladatot oldottuk meg, Csengerben nyertünk, jöhet az újabb legnehezebb feladat!

Haffner György, a Szigetszentmiklós edzője: - Nagyon boldogok vagyunk, hogy egyesületünk megalakulásának első évében sikerült megnyernünk az 2016 – 2017 NBII Futsal bajnokság Nyugati csoportját. Az elért siker lehetőséget teremtett számunkra, hogy kivívhassuk a végső győzelmet a Final Fourban, így Szigetszentmiklós történelmében, először fordulhat elő, hogy városunk kilátogató nézői I. osztályú futsal bajnoki mérkőzéseket nézhetnek élőben. Ez úton is gratulálunk a Rubeolának, a DEAC-nak, és a Romhánynak, kivételes eredményeikhez, hiszen ők is aranyéremmel a nyakukban várhatják, a minden bizonnyal kiélezett, és közönségcsalogató mérkőzéseket az I. osztályba való felkerülésért. Mi elsőként a Romhány csapatával fogunk játszani, akiket ismerünk és tisztelünk, hiszen olyan játékosok alkotják a csapatukat, akik játékosállományukat nézve, valamint futsal múltjuk alapján joggal követelhetik maguknak, akár az első osztályban való szereplést is. Ennek tudatában mi tisztességgel fel fogunk készülni, és bár a rutin ellenfelünknél van, mi garantáljuk, mindent meg fogunk tenni a két mérkőzés alatt, hogy kilátogató szeretteinken, barátainknak, nézőiknek, ismét csodálatos estét, estéket szerezzünk.

Nagy Attila, a Romhány edzője:  - Akik megnyerték  a csoportjukat és bejutottak a Final Fourba, azok egytől-egyig mind jól felkészített, kiváló csapat. Ebből a szempontból mindegy volt kit kapunk, de annak örülök, hogy nem kell messzire utazni. Mind a négy csapat egyenlő eséllyel vág neki az elődöntőnek. Szeretnénk az első mérkőzésen olyan eredményt elérni, hogy a visszavágón ki tudjuk harcolni a döntőbe jutást.

 

Odavágók:

 

RUBEOLA FC CSÖMÖR – DEBRECENI EGYETEMI AC
2017.05.22. Csömör, Városi Sportcsarnok

 

SZIGETSZENTMIKLÓS – ARTIFEX – ROMHÁNY SE
2017.05.22. Szigetszentmiklós, ÁJTI Sport és Rendezvénycsarnok

 

Visszavágók:

 

DEBRECENI EGYETEMI AC - RUBEOLA FC CSÖMÖR
2017.05.29. Debrecen, Egyetemi Sportcsarnok

 

ROMHÁNY SE - SZIGETSZENTMIKLÓS-ARTIFEX
2017.05.26. Üllő, Városi Sportcsarnok

 

 

Dunakeszi Kinizsi - Kincsem Lovaspark SE 4-4
Dunakeszi Kinizsi - Kincsem Lovaspark SE 4-4
Hihetetlen gólok!
Román bajnokság 3 forduló
Csenger - Berettyóújfalu II 2-0
A Szigetszentmiklóssal edzett a válogatott
A Szigetszentmiklóssal edzett a válogatott
Tolna Mözs - DVTK Vénusz 1-2
A 2016/17 év díjazottjai
Magyarország-Lengyelország edzőtábor